“Természetvédelem honvédségi területeken” – A Keleti-Bakony és a Kisalföldi Homokpuszta projektek

2014. május 14-16 között Veszprémben rendezték meg a „Természetvédelem katonai területeken” című nemzetközi konferenciát, melynek fő témája két hazánkban zajló projekt volt.

hm1

hm2

A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának vezetésével megvalósult Keleti-Bakony és Kisalföldi Homokpuszta projektekben a honvédségi használatban álló területek természetvédelmi rekonstrukciója történt a közvetlen brüsszeli finanszírozású LIFE+ (lájf plusz) közösségi programból, amelyben az Európai Bizottság támogatásának aránya 75%.

 

IMG_1992IMG_1995IMG_1985

 

 

 

 

 

 

 

 

A LIFE+”Természet” programban nyertes Keleti-Bakony és Kisalföldi Homokpuszta projektek fő célkitűzése, hogy a mai is aktív katonai használatú területek természeti értékeit megőrizzék, a leromlott élőhelyeket helyreállítsák, a területen élő védett és közösségi jelentőségű fajok populációját megerősítsék úgy, hogy ezen természetvédelmi célokat összehangolják az ott folyó katonai tevékenységgel.

IMG_1998

A kijelölt területeken a természetvédelmi szakmai feladatokat az illetékes nemzeti park igazgatóságok, és az erdőgazdaságok látják e, ezeknél a projekteknél a VERGA Zrt. és a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. A 2014 júliusában záruló Keleti-Bakony projektben 5 év alatt mintegy 2,2 millió euróból valósultak meg a kijelölt természetvédelmi és környezetvédelmi célok, míg a Kisalföldi Homokpuszta projektben közel 1, 8 millió eurós költségvetéssel 2015 decemberben zárulnak a munkálatok.

 

IMG_2008IMG_1997

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakmai közönség a projektek eredményeivel, és a megvalósítás során szerzett tapasztalatokkal a 2014. május 14-16 között tartott „Természetvédelem katonai területeken” címmel megrendezett nemzetközi konferencián ismerkedhetett meg.- https://www.youtube.com/watch?v=55LANrXBXVs

IMG_1999

A rendezvény első napján szakmai előadások keretében szerezhettek újabb ismereteket a résztvevők a LIFE+ programról, majd a Keleti-Bakony és Kisalföldi Homokpuszta projektek részletes eredmény-bemutató előadásai után más, hasonló témájú LIFE+ projektek szakértői is prezentálták tapasztalataikat, eredményeiket. A konferencia napot követően terepbejárásra került sor mindkét kiemelt projekt területén.

 

IMG_2001IMG_2002IMG_2004

 

 

 

 

 

 

 

 

IMG_2018IMG_2021IMG_2023

 

 

 

 

 

 

 

 

A HAZAI VADÁSZ stábja a Kisalföldi Homokpuszta terepbejárásán forgatott. Ebben a projektben a kisalföldi meszes homokpuszta egyes Győr környéki katonai használatú területeinek természetvédelmi célú helyreállítása és megőrzése a fő célkitűzés.

IMG_2007

A természetvédelmi munkálatok 2015 decemberéig zajlanak, 1,73 milliós eurós költségvetéssel. Ezen a területen is az invazív fajok visszaszorítása, az elhagyott katonai épületek és mesterséges felszíni alakzatok helyén természetes élőhelyek kialakítása, illetve az illegális hulladéklerakó helyek felszámolása a feladat.

 

IMG_2011IMG_2012IMG_2017

 

 

 

 

 

 

 

 

IMG_2013IMG_2015IMG_2016

 

 

 

 

 

 

 

 

A helyreállítási munkák 2013-ban kezdődtek meg, de az első eredmények nagyon kecsegtetőek. Ugyanakkor tudni kell, hogy a homoki gyepek és az erdős-puszta helyreállítása rendkívül nehéz, évtizedekig tartó folyamat. Ennek megalapozása történik a projektben, biztosítva a későbbi természetes folyamatok feltételeit.

IMG_2022

A szakemberek tevékenységeként mintegy 295 hektáron javulhat a meglévő facsoportokkal tagolt gyepek természetessége, és több mint 25 hektáron kerül gyep kialakításra a korábbi tájsebek területén. A helyreállítási tevékenységek eredményességét vizsgáló monitoring során rengeteg új faj került elő, köztük számos ritka faj is.

 

IMG_2025IMG_2026IMG_2027

 

 

 

 

 

 

 

 

Filmünket 2014. május 25-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

 

(szöveg: Sajtóközlemény, képek: HAZAI VADÁSZ )

( További információk: www.keletibakony.hu , www.kisalfoldilife.hu )