Vitéz nemes Molnár László repülő hadnagy pilóta emlékkeresztjének felszentelése – 2015. augusztus 7.

A 2014. évi közjóléti fejlesztés során a Szombathelyi Erdészeti Zrt. emlékkeresztet állíttatott a II. világháborúban a Farkas-erdő felett életét vesztett pilóta emlékére

 

A hősi halál augusztus 7-én történt, ezért e napon, a család és a helyi önkormányzat részvételével került sor a kereszt felszentelésére.

 

káld13 káld1

 

Édesapja büszkesége volt a fiatalember, aki 1944. augusztus 7-én az utolsó pillanatig ragaszkodva a kapott parancshoz feláldozta ifjú életét a haza oltárán. 

 

káld12 káld10 káld11

 

A honi légvédelmet utasító Szikla-központ súlyos tévedése (vagy amerikai tőrbecsalás, rádiófrekvenciára való ráhangolódás) okozta a vadászpilóta halálát, aki gépéből még ki tudott ugrani, de amint ejtőernyőjén aláereszkedett, lelőtték, ő pedig a káldi Farkas erdőbe zuhant. Hősi halálának híre 1944. augusztus 9-én érkezett meg Sopronba, ahol szülei és testvérei mélységes gyászában osztozott az egész város és az egész ország. 

 

káld8 káld7 káld6

 

A fiatal hadnagy 25 légi győzelmével az addigi legeredményesebb pilótája volt a Puma vadászosztálynak. Egy új támadási taktikát dolgozott ki az ellenséges vadászgépekkel és bombázókkal szemben, a többszörös túlerőben lévő Mustangok azonban aznap felülkerekedtek. Holttestét augusztus 13-án találták meg a káldi erdőben. Másnap többezres gyászoló tömeg kísérte utolsó útjára a sopronbánfalvi Hősi temetőben.

 

káld4 káld2 káld6

Forrás: http://www.kisalfold.hu/

 

Filmünket szeptember 6-án, vasárnap láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz