Backstage – Komplex ökoturisztikai fejlesztés került átadásra Nagysalléron

Az Erdők Nemzetközi Napján ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a teljesen felújított Nagysalléri Vadászház és Ökocentrumot. Barkóczi István vezérigazgató köszöntötte a vendégeket – közöttükdr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Szászfalvi László miniszteri biztost, dr. Jung Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatóját.

Komplex ökoturisztikai fejlesztés került átadásra Nagysalléron

Komplex ökoturisztikai fejlesztés került átadásra Nagysalléron

Ahogy Barkóczi István avatóbeszédében elmondta, a nagysalléri objektum 289 millió forintos költségvetéssel készült, a SEFAG Zrt. saját forrásából. A közel hétszáz négyzetméter hasznos alapterületű épületben tizenegy – 18-26 négyzetméteres – szobát alakítottak ki, összesen húsz szállóvendég befogadására. Ugyanakkor az étterem nagy létszámú programok szervezését, ötven fő kiszolgálását teszi lehetővé. A tetőtéri társalgó és a vadászterem a kényelmes pihenést szolgálják, a tetőtérben kialakított szaunával együtt.

Barkóczi István avatóbeszédében elmondta, a nagysalléri objektum 289 millió forintos költségvetéssel készült, a SEFAG Zrt. saját forrásából

Barkóczi István avatóbeszédében elmondta, a nagysalléri objektum 289 millió forintos költségvetéssel készült, a SEFAG Zrt. saját forrásából

A megújult vadászház egy többéves fejlesztési folyamat része. 2010. óta kiemelt szerepet kaptak a Társaság életében a közjóléti feladatok – köszönhetően a tulajdonosi jogokat gyakorló MFB Zrt. támogató figyelmének, a cég szigorú költséggazdálkodásának és a különféle pályázati források bevonásának. A sziágypusztai erdei iskola, valamint a közelmúltban szintén megújult Studinka Természetismereti Központ között, mintegy tíz kilométer hosszan vezet a Studinka tanösvény. A gyalogosan és kerékpárral is bejárható út, időjárásbiztos közlekedést tesz lehetővé, melyen információs táblák mutatják be Belső-Somogy sokszínű élővilágát.

Barkóczi István vezérigazgató köszöntötte a vendégeket – közöttük dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Szászfalvi László miniszteri biztost, dr. Jung Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatóját

Barkóczi István vezérigazgató köszöntötte a vendégeket – közöttük dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Szászfalvi László miniszteri biztost, dr. Jung Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatóját

Ez a turisztikai tengely 200 millió forintos költségvetéssel készült el, jelentős saját, illetve KEOP, IPA, Leader pályázati források bevonásával. A fenti fejlesztéseknek is köszönhető, hogy duplájára emelkedett látogatói létszám. Így már kétszer annyi családhoz érünk el a jövő szempontjából rendkívül fontos környezeti nevelési programjainkkal. Az említett létesítmények átadásával még nem zárult le a folyamat. Most futó pályázatunk kedvező elbírálása esetén, a régi irodaház helyére egy közel 140 négyzetméteres alapterületű épületet tervezünk felépíteni. Ebben nyer majd elhelyezést, a Nagysalléri Vadászati és Helytörténeti Múzeum.

"A turizmus párhuzamot mutat a kultúránk részét képező zarándok utakkal"

“A turizmus párhuzamot mutat a kultúránk részét képező zarándok utakkal”

Dr. Semjén Zsolt beszédében rávilágított a turizmus valódi természetére. A turizmus ugyanis párhuzamot mutat a kultúránk részét képező zarándok utakkal, hisz mikor útra kelünk a természet, vagy ha úgy tetszik a teremtő alkotásait keressük fel és merítkezünk annak csodáiból. Kiemelte, hogy az ország akkor fog épülni, ha mindenki megteszi a maga helyén azt, ami az ő dolga. Ezáltal végeredményében az a feladatunk, hogy kis Szent Istvánok legyünk az életnek azon a helyén ahova a Jóisten állított minket!

"Somogyországban csodálatos értékeink vannak"

“Somogyországban csodálatos értékeink vannak”

Szászfalvi László kiemelte, hogy Somogyországban csodálatos értékeink vannak. Az a legfontosabb hivatásunk, hogy ezeket a meglévő, megörökölt értékeinket megőrizzük, védjük és ápoljuk.

Az elmúlt két évben a 22 erdészeti társaság több, mint négy milliárd forint összegben újítottak fel és indítottak útjára új közjóléti és turisztikai objektumokat

“Az elmúlt két évben a 22 erdészeti társaság több, mint négy milliárd forint összegben újítottak fel és indítottak útjára új közjóléti és turisztikai objektumokat”

Dr. Jung László az MFB Zrt. portfoliójába tartozó 22 állami erdészeti vállalat teljesítménylét emelte ki. Az elmúlt két évben ezek a társaságok több, mint négy milliárd forint összegben újítottak fel és indítottak útjára új közjóléti és turisztikai objektumokat. Ebből 1,8 milliárd forint fordítódott szálláshelyek fejlesztésére. A közeljövőben induló erdeiszallas.hu weboldal segíti mind szélesebb körben ismertté tenni lehetőségeinket, így tárva szélesre az állami erdők jelképes kapuját a turisták előtt.

"A közeljövőben induló erdeiszallas.hu weboldal segíti mind szélesebb körben ismertté tenni lehetőségeinket, így tárva szélesre az állami erdők jelképes kapuját a turisták előtt"

“A közeljövőben induló erdeiszallas.hu weboldal segíti mind szélesebb körben ismertté tenni lehetőségeinket, így tárva szélesre az állami erdők jelképes kapuját a turisták előtt”

A program zárásaként három, a turizmusban érdekelt szervezet – a SEFAG Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Természetjáró Szövetség vezetői, illetve képviselői – a Balatont és a Dráva térségét összekötő túraútvonal létesítését meghatározó megállapodást írt alá.

(forrás: www.sefag.hu )

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin március 30-i adásában, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo  ( új! )

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag