Föld alatt – föld fölött
Habár a ragadozók rendjébe tartozik, mégis mindenevő. Rendkívül változatosan táplálkozik, az apróvadállományban és a kukoricavetésekben sokhelyütt komoly károkat okoz. Június 1. és február utolsó napja között lőhető, ám ez az időszak nem alkalmas a kártételének jelentős csökkentésére. A tényleges „pusztítása” a tavaszi, fészkelési időszakban jelentkezik, ám a gyérítését pont ekkor tilalmazza a jogszabály. Éjszaka aktív, kotoréklakó, a dolgát illemhelyen végzi és a közvélekedéssel ellentétben nem alszik téli álmot. A gereznája értékes, a koponyája bírálható, a húsa ízletes – mégis kevesen vadásszák. Igen-igen, sokunk kedvencéről – avagy ellenségéről, a borzról van szó…
A borz a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező menyétféle
A borz a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező menyétféle. Szinte egész Európában előfordul, kontinensünkön kívül azonban Észak- és Közép-Ázsiában, egészen a Távol-Keletig ugyancsak megtalálható. Hegyvidéken akár 1600-1700 méterig felhúzódhat, de már közepes magasságokban is ritkának számít. A legkedvezőbb feltételeket a dombvidékek és középhegységek kínálják, 700 méteres tengerszint fölötti magasságig. Itt a rétekkel és legelőkkel határos erdőszéleket részesíti előnyben, a nedves talajt kerüli.
Európai populációja stabilnak tekinthető, a sűrűségadatok azonban igen nagy szóródást mutatnak: míg Csehországban például 1-6 egyedet becsültek 1000 hektáronként, addig Skóciában ez az érték akár 60 példány is lehet. Nálunk kedvező élőhelyen nagyjából 12 kifejlett borzot tart el egy ekkora terület. A borzok hűek otthonukhoz, és kevésbé hajlamosak az elvándorlásra, mint a rókák, így ahol egyszer megjelent, ott – a hatékony gyérítés lehetőségének hiányában – hosszú időre megveti a lábát.
A 20. század második felében szinte mindenhol állománycsökkenés volt tapasztalható, a nyolcvanas évek második felétől viszont már intenzív állománynövekedést mutattak ki. A borz hazai élőhelyfoglalása ugyan befejezettnek tekinthető, azonban a populáció nagysága még növekszik, főként az elmúlt két évtized során „belakott” alföldi mezőgazdasági területeken. Az éves magyarországi összterítéke 5.500 példányra tehető, így a becsült állománynagysághoz (39.000) viszonyítva a lelövések száma drasztikusan alacsony. Ez annál inkább bosszantó, mert tudjuk, hogy a sűrűségnövekedéssel egy időben nő a mezőgazdasági károkozása, ráadásul a földön fészkelő madarak populációira gyakorolt hatása révén komoly kártevőként jelentkezik a vadászterületen. Sokan mégsem emelnek rá puskát…
Általában maga készítette földalatti borzvárban él, de elfoglalhat rókakotorékot is
Általában maga készítette földalatti borzvárban él, de elfoglalhat rókakotorékot is. Több kamrából álló járatrendszert alakít ki, melynek több kijárata is van a felszín felé. Minden vár több bejáratból áll, amelyek egymás fölött is átfuthatnak vagy egymással összeköttetésben állhatnak. A borzvárakat kisebb családi közösségekben, úgynevezett klánokban használják. A járatok sok méteren átvezetnek a földben. A lakókatlan akár 5 m mélyen vagy még lejjebb is lehet. A föld alatti lakóhelyiséget a borz levelekkel és fűvel béleli ki, amelyeket tavasszal kicserél. A borzvár könnyen felismerhető, mivel járatai jellegzetesen barázdáltak. Ennek az a magyarázata, hogy a befelé igyekvő állat hosszú karmaival végigszántja a földet – a rókáknál ilyesmit nem találunk. A kijárat alakja általában vízszintes irányban ovális, szemben a rókával, mely függőlegesen ovális. A kijárat előtt földkupac található. Ezek az ismérvek azonban önmagukban nem elegendőek a kotorék lakójának megállapítására, hiszen a róka elfoglalhat borzvárat, illetve egy sok kijáratos várat a róka és a borz közösen is használhat.
A kotorékok bejáratánál a tavaszi és őszi időszakban mindig nagy mennyiségű szénát, falevelet (almot) találunk, melyek a fajra jellemző kotoréktisztítások „melléktermékei”. Ugyancsak a borz sajátossága, hogy ürítő helyeinek (latrinák) többsége a vára közelében található. A földbe kapart kis gödröket többször is használja. Nem ritkán az illemhelyek akár 80-100 méterre, vagy még messzebb találhatók a kotoréktól.
A borz a szó legszorosabb értelmében mindenevő. Amit talál, vagy amii a legkönnyebben elérhető számára, azt addig eszi, amíg a készlet tart. A tápláléklistán növényi részek (gyümölcsök, bogyók, magvak, tölgy- és bükkmakk, kukorica, zab és egyéb gabonafélék) ugyanúgy szerepelnek, mint a rovarok, pajorok, csigák, földön fészkelő madarak tojásai és fiókái, de kisemlősök, sőt nyúlfiak is olvashatók a „borz-étlapon”. Érdekesség, hogy egyes kísérletbe vont területrészeken a megvizsgált borzgyomrok 3/4 részében találtak gilisztát, sőt 65%-ban kizárólag csak ez volt fellelhető.
A borz esetében a kukorica fogyasztása a legjelentősebb mezőgazdasági kártényező, a táplálékvizsgálatok szerint 42 % a „tengeri” habzsolásának a részaránya. A földön fészkelő madarak tojásaiban és fiókáiban okozott károk tekintetében továbbra sem egyértelmű, hogy a róka, a borz, vagy a vaddisznó a legjelentősebb pusztító, az viszont bizonyos, hogy az alföldi területeken a borz terjeszkedésével és állomány növekedésével egyre több kárt okoz a védett vagy a vadászható fajok fészkeiben. Ezt kizárólag a borzvárak szisztematikus felszámolásával lehetne megelőzni, de az idényvédelem, valamint a „természetvédők” módszerkorlátozásai (füstgyertya, mérgezés tilalma) miatt ez sajnos hiú ábrándnak tűnik…
A borz a szó legszorosabb értelmében mindenevő
A táplálék-összetétele – kiváló alkalmazkodóképessége, tág tűrése, az élőhelyenként eltérő forráskihasználásra való képessége, illetőleg generalista mivolta végett – elsősorban az élőhelytől függ. A borz tápláléka fajokban gazdag, mezőgazdasági területen végzett hat éves vizsgálatban 25 állat- és 6 növény-, erdei élőhelyen pedig 47 állat- és 11 növénytaxon fordult elő. Részarányát tekintve azonban 44 és 71% közé tehető a növényfogyasztás. A tavaszi és nyári táplálékában a gerinctelenek (főként a giliszták), ősszel pedig a növények a legfontosabbak, ám ekkor a kisemlősök – különösen a mezei pocok – fogyasztása is jelentős lehet. Területtől és időszaktól függően előfordul dögfogyasztás is, bár egyes kutatók ezt határozottan cáfolják. Étrendjében – a gerinctelenek gyakori előfordulása miatt – főleg a kis súlyú, 15-50 g közötti, talajszinten élő prédák dominálnak.
6-11 hónapig tartó vemhessége után március-áprilisban 3-5 vak kölyköt hoz a világra, melyek szinte csupaszok,15-18 cm hosszúak, s addig laknak a kotorékban, míg önálló táplálkozásra nem képesek. A vemhességi idő a csíra fejlődésében beálló nyugalmi fázis hosszától függ. A megtermékenyített pete (blasztula) többnyire csak decemberben ágyazódik be a méhlepénybe. A szaporodási időszak júniustól augusztus végéig tart, a nőstények párosodási készsége azonban mindössze néhány napos. A hímek általában több nősténnyel, illetve a nőstények több hímmel is párosodnak.
A kölykök (számuk általában 1-5 közé esik) tél végére születnek meg, és 28-35 napos korukban nyitják ki a szemüket. Anyjuk 3 hónaposan választja el őket, de már 10 hetes korban elkezdenek szilárd táplálékot fogyasztani, két hónapos koruktól pedig kijárnak a kotorékból és öt hónapos korukra (őszre) önállóvá válnak. Amíg a borznak kölykei vannak, rendkívül ingerlékeny, ha veszélyt érez, akár a vaddisznónak is nekifordul.
Magyarországon 1974-ben védelem alá került, melynek köszönhetően állománya megnőtt és stabillá vált, így 2001 óta ismételten vadászható. Ráadásul csúcsragadozók hiányában az állományszabályozás miatt mindenképpen indokolt volna, ám kevesen emelnek rá puskát, a hazai jágerek valamiért mostohán kezelik a kérdést. Pedig az elejtése komoly kihívás… Aki megpróbálkozik csak és kimondottan borzra vadászni, gyakran kudarcélménnyel telve kénytelen tudomásul venni, hogy nem is olyan egyszerű feladat a csíkos fejűek elejtése. A borzlövés többnyire a „véletlen műve”, leginkább a róka, de főleg a vaddisznóvadászatok „mellékterméke”.
Magyarországon 1974-ben védelem alá került, melynek köszönhetően állománya megnőtt és stabillá vált, így 2001 óta ismételten vadászható
Igaz, a szórókat gyakran felkeresik, néhol szinte az összes kukoricát a borzok veszik fel, máshol viszont a szórók látogatása alkalmi. Annyi azonban bizonyos, hogy a hörgéssel, fújtatással, csörtetve, nagy „sebbel-lobbal” érkező borzok egy népes süldőkondát meghazudtoló robajjal képesek meglepni a vadászt, akinek hevesen kalapáló szíve majd meghasad a csalódástól, hogy sertevad helyett „csak egy csíkos fejű hájpacni” érkezett a színtérre. A váratlan találkozások kukoricában, vagy a táblák melletti váltókon disznóra lesve vadkárelhárító vadászatokon is gyakorta előfordulnak. A fegyver azonban a legtöbbször ilyenkor is néma marad – mondván: még akár disznó is jöhet. Borzunk pedig nyugodtan „garázdálkodhat”, apaszthatja a szárnyasvadat, szedheti a vámot a nyúlfiakból és okozhatja a vadkárt…
Jelentős kártétele ellenére – az érthetetlen és szakmailag indokolatlan jogszabályi háttér miatt – nehéz legálisan vadászni rá. A június 1-től február utolsó napjáig tartó vadászati idénye valójában mindössze három hónapos védelmet biztosít a borznak, ám a tavaszi létszámapasztás lehetetlensége végett pont a kártételi időszakában számít tabunak. Amikorra meg már lehetőségünk volna az elejtésére, addigra jelentős mértékűvé válik a takarás, ráadásul éjszakai aktivitása miatt lővilágnál szinte kizárt célba venni. Márpedig lámpával a jogszabályok szerint ugyebár nem lőhető…
Erős holdfénynél a vetéseken, alacsony tarlókon, utakon, nyiladékokon azért szerencsénk lehet hozzá, de hát vadászni, mint tudjuk – a róka és a vaddisznó kivételével – csak a napkelte előtti egy órától a napnyugta utáni egy óráig szabad…
Jelentős kártétele ellenére – az érthetetlen és szakmailag indokolatlan jogszabályi háttér miatt – nehéz legálisan vadászni rá
A megállapított vadászati idényénél fogva a kotorékozások főidőszakában – értelemszerűen – békén kell hagyni, így sajnos ez a lehetőség is kizárt. Bár – tekintettel arra, hogy a kotorékban veszedelmes ellenfélként harcol – a kutyák védelme érdekében négylábú segítőinket nem is szívesen engednénk be a várba.
A borz téli gereznája novembertől már igencsak kívánatos, ráadásul a télire gyűjtött tartalék miatt általában jócskán ki is vannak gömbölyödve (a kanok testsúlya ilyenkor 12-22 kg), minden adott – volna – tehát ahhoz, hogy ekkor végre vadászhassuk a szórókon, elállhassuk a váltóját, építhessünk lest a kijárt kotorék közelébe. Csakhogy – bár klasszikus téli álmot nem alszik – télvíz idején ritkán jár ki a kotorékból, ezért Szent Hubertus és Diana istennő összes segítségére szükségünk van ahhoz, hogy szerencsésen elejthessünk egy-egy példányt.
Téves feltételezés, hogy téli álmot alszik, hiszen a hóban is rendszeresen találkozni nyomával, legfeljebb – a medvékhez hasonlóan – lelassul az anyagcseréje, keveset mozog és akár napokig alszik, az ősszel felhalmozott bőr alatti és hasűri zsírrétegéből él. Néha azonban – főként az enyhébb napokon – bizakodásra okot adva a vadásznak, lábnyomát a hóban hagyva ilyenkor is kijár a kotorékból. A nyomát igen könnyű felismerni, az erőteljes, ásásra kialakult, vaskos karmai tudniillik mindig túlérnek a talppárnákon, azokat nem tudja visszahúzni, így a lenyomatuk jellegzetes – a leshelyünk megválasztása nem okozhat gondot.
A legtöbb esetben – ellentétben a rókával – a borz nem szél alól közelít kotorékához, hanem szigorúan a váltóját tartva, s ezt a lehetőséget bizony kihasználhatjuk. Ugyancsak bennünket segít, hogy a borz látása gyenge, ugyanakkor az egyébként mozgásában lomhának tűnő állat a kotorék közelében felismert emberre reagálva, mint a villám elmenekül. Bár sokszor figyelmetlennek, elővigyázatlannak tűnik, gyakran megáll, szimatol és – ha rossz a szelünk – mielőtt kilépne a nyílt területre, óvatosan eloldalog.
A borz ma már tulajdonképpen „trófeás vadnak” számít, a koponyáját bírálják, a bőre mutatós, és a kanok péniszcsontja vagy egy „kapitális” matuzsálem szemfoga is kedves emlék lehet. A múltban az ecsetkészítők jó pénzt fizettek a szőréért, a kisütött zsírja pedig az egyik legjobb csizmakenőcs volt, és az „erdőkerülők” tarisznyájának alapanyagát is sokszor a borzbőr szolgáltatta. A húsát egesek szívesen fogyasztják, bár többségében ódzkodnak a borzból készült ínyencségektől, méla undort sugárzó fintorral nyugtázva az elfogyasztására tett indítványt. Pedig nem utolsó csemege, érdemes kipróbálni…
(szöveg és képek: Wallendums Péter )
