Hogyan készüljek fel az első éjszakai wagglerezésemre? – Interaktív találkozás a LED-es világító úszóval – SZÉCHENYI ZSIGMOND VADÁSZATI MÚZEUM – 2015. július 30

Hogyan készüljek fel az első éjszakai wagglerezésemre? – Interaktív beszélgetés a Széchenyi Zsigmond VADÁSZATI MÚZEUM-ban!

é-9

“Az éjszakai úszózás egy olyan rendkívül izgalmas horgászmódszer, amelyet érdemes kipróbálni!

 

Éveken keresztül hagyományosan matcheztem, míg az egyik forró nyári nap hatására, kicsit eltolva a horgászatra szánt időt, késő délután kezdtem hozzá. Az előkészületekkel “elpepecseltem” az időt, így az etetés utáni első bedobás bizony már jócskán a szürkület kezdetén történt. Korábban a gyermekeimtől ajándékba kapott  6 grammos LED-es világító úszó jutott az eszembe. Kibontatlan csomagolásban ott lapult a dobozomban, nem hittem, hogy az idén még kipróbálom.

é-12

Kevés hezitálás után – hazamenjek vagy szereljek – úgy döntöttem: itt az alkalom, hogy kipróbáljam! Az egyre fogyó fényben persze még lassabban sikerült az átszerelés, de végül összeállt a világító úszós szerelék. Igazi felfedezőnek éreztem magam, hiszen új területre tévedtem!

é-6

Elöntött a kíváncsiság érzése, és ezért a szokottnál is távolabbra dobtam be szerelékemet: vajon mennyire lehet majd látni? Alig vártam, hogy beálljon az úszó. Erős, kontrasztos fénnyel “jelentkezett be” a bóbita és még két csík. “Szóval ilyen!” – Órámra néztem és már nyúltam is a mobilom felé. “Kicsit tovább maradok!” –  Írta meg nekünk évekkel ezelőtt egy kaposvári Olvasónk, Nézőnk az éjszakai úszós élményét. Szóval így kezdődik az ismerkedés az éjszakai úszózással!

L-2

Érdemes lesz tehát eljönni 2015. július 30-án, csütörtökön délután 16:30 órára a Széchenyi Zsigmond VADÁSZATI MÚZEUM-ba, ahol a HAZAI HORGÁSZ stábja jóvoltából egy interaktív beszélgetés zajlik majd az éjszakai wagglerezésről!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz

 

1-VM