Győr – Moson – Sopron megyei Vadásznap – 2015.08.31

2015. augusztus 29-én a Göbösmajori Ökoturisztikai Központ és Erdei Iskola területén került sor a KAEG Zrt. szervezésében az idei Vadásznapra

vadásznap

 A megyei Vadásznapon köszöntőt mondott Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy az új vadgazdálkodási törvényt ősszel szavazhatja meg az országgyűlés.

g15

“Egy olyan időszakban tartott megyei vadásznapon, amikor éppen a vadgazdálkodási törvény véglegezése zajlik a Földművelésügyi Minisztériumban, nem lehet eltekinteni attól, hogy az ember néhány gondolatot megosszon a hallgatósággal az új vadászati törvényről. Röviden összefoglalva azt mondhatom, hogy a húsz éve hatályban lévő jogszabály minden idejétmúltságát igyekeztünk kijavítani, egy olyan normaszöveg megalkotásával, melynek kizárólagos középpontjában a vad áll.

Ez egy reális és ésszerű  természetvédelmi szabályrendszer mentén megfogalmazott vadgazdálkodás, amely arra épít, hogy a vidéken élő gazdák, földtulajdonosok és vadászok harmonikusan tudjanak együtt élni, mindenki a maga kenyérkereseti lehetőségeihez mérten. Természetesen meg kell találni azokra a kihívásokra is a válaszokat, mint például a nagyvadállomány helyzete, az apróvadállomány helyzete, a vadkárnak a kérdése, vagy éppen az, hogy hogyan lehet még magasabb színvonalon űzni a magyar vadászati hagyományokra épülő vadászatot.” – nyilatkozta Dr. Bitay Márton Örs államtitkár a Hazai Vadásznak.

A vadásznapon sor került a vadászszövetségi kitüntetések átadására is, továbbá hat új vadász tett fogadalmat eredményes vizsgájukat követően. A rendezvényre a vadásztársadalmon kívül nagycsaládosok, civilek is nagy számban kilátogattak.

 

g14 g12 g11

g10

g23 g25 g16

g17 g22 g41

g39

g38 g33 g27

g34 g35 g37

g32

g45 g43 g48

g47

 

Filmünket szeptember 27-én, vasárnap láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz