Backstage – “Etessük meg együtt a vadat!” – kisvasutazás Kaszón

Téli időben az erdei állatok nehezen találnak maguknak élelmet az erdőben. A KASZÓ Zrt. területén lévő kisvasúttal – számos látogató család társaságában – a HAZAI VADÁSZ stábja is “elzakatolt” a kis állomásról a Baláta-tó szomszédságában lévő szóróhoz.

Még pár perc és indulunk!

Még pár perc és indulunk!

A családok számára jó alkalom volt, hogy megismerjék a kaszói erdő téli szépségeit, az erdészek téli munkáit, és élvezzék a kisvasutazás örömeit. Stábunk is örömmel kelt útra ezért a lehetőségért, különösen felvillanyozott minket “KARÁCSONY” a kis gőzmozdony látványa.

Hát nem csodaszép?!

Hát nem csodaszép?!

Együtt, és egymás mellett még jobban mutatott a régmúlt és a múlt mozdonya. Igen, a diesel hajtású sem “mai gyerek”, de minden a helyén volt, és így a kirándulás délutánján is helytállt: a látogatók legnagyobb örömére!

Múlt és régmúlt egymás mellett

Múlt és régmúlt egymás mellett

Horváth Ferenc mozdony- és idegenvezető részletesen kiokította a látogatókat a délutáni program minden részletéről, és felhívta a figyelmünket a téli erdő kivételes szépségére.

Horváth Ferenc mozdony- és idegenvezető mély szeretettel beszélt az erdőről

Horváth Ferenc mozdony- és idegenvezető mély szeretettel beszélt az erdőről

Alig vártuk, hogy elinduljunk, operatőrünk máris mozgásba lendült, és minden létező szögből el kezdte rögzíteni a “zakatolás” élményét.

Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=1xXhd396Lgs

A jó kép a legfontosabb!

A jó kép a legfontosabb!

Pár perc alatt elértük az utazó sebességet, majd “belefutottunk” az első kanyarba is. Volt mit nézni, hiszen az erdő ilyenkor sokkal “szellősebb”, mint nyáron.

– Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=hUrT-c4Bjs8

Negyedórás üldögélés után jól esett mozgás!

Negyedórás üldögélés után jól esett mozgás!

De igazán az erdei úti séta esett a legjobban! A csendes “araszolásunk”-ban természetesen az is benne volt, hogy szerettünk volna vadat is megpillantani.

–  Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=pxaKQjgZTLM

Séta a tiszta levegőn, a csend közepén

Séta a tiszta levegőn, a csend közepén

A városi embernek bizony szokni kell az erdei viselkedés alapjait, hiszen látni nem, de hallani igen is hallottuk a körülöttünk lévő erdei állatokat. Lassan elértük úti célunkat, a délutáni érkezésünkkor még üres, de nyomoktól hemzsegő szórót.

Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=kS514h8Ws1M

Ferkó bácsi vezetésével a kicsik szorgosan morzsolták a kukoricát

Ferkó bácsi vezetésével a kicsik szorgosan morzsolták a kukoricát

A gyerekek nagyon élvezték a kukoricamorzsolást. Egy rövid séta után megérkeztünk a Baláta-tóhoz, ahol a ködös időben messziről ugyan, de megnézhettük még az úszkáló madarakat.

Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=iAslO63N9bs

A ködös időben csak messziről figyelhettük a Baláta-tavon úszkáló madarakat

A ködös időben csak messziről figyelhettük a Baláta-tavon úszkáló madarakat

Megmásztuk a masszív fából készült kilátót, ahonnan páratlan kilátás nyílt a Baláta-tóra, és a környező erdőkre. Horváth Ferenc sok érdekességet mesélt az 1941-től fokozottan védett területről

– Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=R4r8R_2Q9SM

Backstage spot: http://www.youtube.com/watch?v=PKpIz9T2SKE

Életképek:

A VASút

A VAS-út

Apró szépségek

Apró szépségek

Távol...

Távol…

...és...

…és…

...közel.

…közel

Hová lett az operatőrünk?

Hová lett az operatőrünk?

Munkában

Munkában

Hazafelé

Hazafelé

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin február 2-i adásában, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán!

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )