Backstage – A mézgás éger és a magas kőris ligeterdők helyreállítása? Igen ez a „KASZÓ-LIFE” projekt!

A HAZAI VADÁSZ stábja első hallásra egy futurikus témájú sajtótájékoztatóra kapott meghívást a kaszói Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrumba. A címben leírtak megértésére szerencsére nem kellett sokáig várnunk!

fasfdasfa

A kaszói Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrum

A téma bemutatásának első előadója Dr. Koltay András az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) tudományos főmunkatársa bevezetésképpen a klímaváltozásról, és annak veszélyeiről tartott képekkel színesített, látványos előadást.

jgkhgk

Egy futurikus témájú sajtótájékoztatóra kaptunk meghívást

Elmondta, hogy a klímaváltozás hatására legyengült egészségi állapotú őshonos állományok nem képesek emberi beavatkozás nélkül felvenni a versenyt az invazívan terjedő özönnövényekkel, valamint a biotikus és abiotikus károsítókkal szemben.

Aglglg

A jelenlegi folyamatok  jövőbéli előrevetítése nem túlságosan biztató képet mutat!

Kutatásokra alapozott megoldási javaslatokat tett a fenti folyamatok negatív hatásának csökkentésére, miszerint a kaszói erdőtömb esetében kiemelt jelentősége van – a pályázat alapvető céljával összhangban – a vízutánpótlásnak, a vízmegtartás javításának.

adssdfdf

A téma bemutatásának első előadója Dr. Koltay András az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) tudományos főmunkatársa volt

Majd Szász Mihály, a KASZÓ Zrt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy idén (2013) ősszel kapták az örömteli hírt, miszerint az Európai Únió LIFE+ programja keretében 994.126 euró támogatást nyert a „Mézgás éger (Alnus glutinosa) és magas kőris (Fraxinus excelsior) alkotta ligeterdők (Alno-Padion, Alnion incanae, Salicion albae) helyreállítása és megőrzése Kaszó területén” című projekt.

jhpoiuhbzg

Szász Mihály, a KASZÓ Zrt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy idén (2013) ősszel kapták az örömteli hírt

Kiemelte, hogy a projekt fő célja a Nyugat-Belső-Somogy kistáj területén található Natura2000 területeken a degradálódott élőhelyek rehabilitációja, amit meglévő víztározók rendbetételével, újak kialakításával, meglévő vízfolyásokba fenékbordák kihelyezésével – összesen százezer köbméter többletcsapadék helyben tartásával – kívánnak elérni.

dsfasfdasfds

Az invazívan terjedő növények visszaszorítása is meg fog valósulni

A pályázat keretében az invazívan terjedő növények visszaszorítása is meg fog valósulni, valamint a Kű-völgyi tó környezetében közjóléti fejlesztéseket hajt végre az Erdőgazdaság. A beruházások 2014 őszén fognak megkezdődni, amelyekről az érdeklődőket folyamatosan fogják tájékoztatni fórumok, vezetett túrák keretében, információs anyagok terjesztésével.

ASsd

Dr. Nagy László, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos főmunkatársa elmondta, hogy a monitoring feladatok keretében meteorológiai mérőállomást állítanak fel

Szász Mihály a monitoring bemutatásával kapcsolatban átadta a szót Dr. Nagy Lászlónak, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos főmunkatársának, aki elmondta, hogy a monitoring feladatok keretében meteorológiai mérőállomást állítanak fel, 4 kontroll, valamint 14 projektterületen belüli, nemzetközi szabvány alapján kialakított mintaparcellát jelöltek ki. A projektterületen talajvízszint figyelő kutakat is fúrnak, amelyek segítségével közvetlenül figyelhető és rögzíthető lesz a talajvízszint ingadozása.

Életképek:

Az őszi-téli erdő csipke-rubinjait is megmenti a projekt!

Az őszi-téli erdő csipke-rubinjait is megmenti a projekt!

Mindannyian vegyük komolyan!

Mindannyian vegyük komolyan!

Élénk színek a téli, színtelen erdőben

Élénk színek a téli, színtelen erdőben

"Laokoón szoborcsoport"

“Laokoón szoborcsoport”

Nem, ez még nem egy újabb víztározó, hanem csak egy kis pocsolya!

Nem, ez még nem egy újabb víztározó, hanem csak egy kis pocsolya!

Az elkészült helyszíni riportot 2014. január 5-én, délelőtt 11 órakor lehet majd megtekinteni a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO Televízió csatornán!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

(szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )