Az Erdőgazdaságok és a rendőrség bakonyvidéki együttműködése – 2015. január 16. – Veszprém.

Sikeres együttműködés

Erdőségeink békéje és természeti kincseink megóvása érdekében évek óta sikeresen működnek együtt a bakonyvidéki erdőgazdaságok a rendőrséggel. Az elmúlt évi közös járőrszolgálatok és ellenőrzések, valamint a rendőrség bűnügyi tevékenységének eredményeiről számoltak be az együttműködésben résztvevő szervek vezetői 2015. január 16-án Veszprémben.

1 013

Kelemen Gyula törzsőrmester és Csaba Ákos rendőr főtörzsőrmester valamint dr. Szekrényes Tamás a Bakonyerdő Zrt Balatonfüredi Erdészetének igazgatója, Tengerdi Győző vezérigazgató, VERGA, Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. és Borbély Zoltán rendőr alezredes a VMRFK,rendészeti igazgató helyettese valamint Simon Sándor, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatóság vezetője

A Bakonyerdő Zrt., a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatóság, és a Verga Zrt. vezetője 2014 februárjában írt alá együttműködési megállapodást a Veszprémi Rendőrfőkapitányság vezetőjével. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság – a szakhatóságokkal együttműködve – 2014-ben nyolc átfogó megyei ellenőrzést hajtott végre a bakonyvidéki erdőterületeken. Ezen kívül kisebb létszámmal, havi rendszerességgel láttak el közös szolgálatokat.

1 054

Tengerdi Győző vezérigazgató, VERGA, Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. , Borbély Zoltán rendőr alezredes VMRFK,rendészeti igazgató helyettes , Simon Sándor, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatóság vezetője

A megállapodás nyomán végrehajtott közös járőrszolgálatok, ellenőrzések elsődleges célja az volt, hogy hatékonyabban ellenőrizzék a vadászati tevékenységet, valamint visszaszorítsák a természetkárosítást, falopásokat, orvvadászatot, és az engedély nélküli technikai sportokat (quadozás, motorozás, terepautózás) a környező erdőkben. A fokozott ellenőrzéseket a VMRFK az erdészetek, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti és Földművelési Igazgatóságának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Őrszolgálatának, a Magyar Honvédség, a Polgárőrség helyi szervezetei bevonásával hajtotta.

1 066

Tengerdi Győző vezérigazgató, VERGA, Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. Borbély Zoltán rendőr alezredes , VMRFK rendészeti igazgató helyettes

Az akciók sorában kiemelkedő volt a 2014. május 10-i fokozott ellenőrzés, amelynek során több ezer hektáros területen végeztek közös akciót. Ekkor a Veszprém megyei rendőrök erdőrendészeti szabálysértés miatt 11 krosszmotorossal és 1 quadossal szemben intézkedtek. Összesen 6 személygépkocsi vezetőjével és 4 motorossal szemben készült közlekedési szabálysértés miatt feljelentés. Közlekedési szabálysértés miatt helyszíni bírság kiszabására 12 fő esetében került sor. Tulajdon elleni szabálysértés (falopás) elkövetése miatt 1 fő esetében helyszíni bírságot szabtak ki. Közigazgatási eljárás indítására 1 fővel szemben történt, illetve 4 fő esetében éltek a rendőrök figyelmeztetéssel kisebb fokú közlekedési szabálysértés elkövetése miatt.

1 077

Elismerő oklevelet és jutalmat ad át Csaba Ákos rendőr főtörzsőrmesternek, valamint Kelemen Gyula törzsőrmesternek , Tengerdi Győző a VERGA, Veszprémi Erdőgazdaság Zrt vezérigazgatója valamint . Borbély Zoltán rendőr alezredes a VMRFK rendészeti igazgató helyettese

Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A 2014. elején intézményes formába öntött együttműködés során kisebb-nagyobb akciókat szerveztünk. A nagyobb razziákba alkalmanként 60 fő kapcsolódott be, kisebb ellenőrzéseket mintegy 10 fő részvételével minden héten végrehajtottunk. A közös munka eredményeképpen a rendőrök és az erdészek folyamatosan az erdőn vannak, és több százezres vagy akár milliós értékeket védenek meg a szabálysértők ellen. Nagy örömömre szolgál, hogy mai napon két rendőr kollégának adhatok át a VERGA Zrt. nevében jutalmat, akik a társaságunk területén hurokcsapdát alkalmazó orvvadász elkövetők nyomára bukkantak.”

1 093

Elismerő oklevelet és jutalmat ad át … Csaba Ákos rendőr főtörzsőrmesternek Tengerdi Győző a VERGA, Veszprémi Erdőgazdaság Zrt vezérigazgatója valamint Borbély Zoltán rendőr alezredes , a VMRFK,rendészeti igazgató helyettese

A sajtótájékoztatón beszélt az együttműködés részleteiről dr. Szekrényes Tamás, a Bakonyerdő Zrt. balatonfüredi erdészeti igazgatója, valamint Simon Sándor, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatóság vezetője. „Büszkén mondhatom, hogy a mai napon egy olyan együttműködési megállapodást értékelünk, amelyet valamennyi együttműködő példaértékűnek tart” – jelentette ki Borbély Zoltán rendőr alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgató.

(szöveg és képek: VERGA Zrt.)

 

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag