Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin 2014. január 5-i adás

A Dunától a Vértesig: a Süttői Erdészet / A KASZÓ – LIFE+ projekt / HuntTrophy.com – A vadászok közösségi oldala / A Balaton déli felén: a Szántódi Erdészet / Grube – Ruhatárunk szakszerű frissítése / A varázslatos szentpéterföldei vadászkastély

 

A Dunától a Vértesig: a Süttői Erdészet

IMG_7226A HM-vagyonkezelésű területeken tevékenykedő Budapesti Erdőgazdaság Zrt. története 1965-ben kezdődött, amikor a Bujáki Erdészet és Lovasberényi Erdészet kezelése a Honvédelmi Minisztériumhoz került, s megalapították a jogelődöt, a HM Erdőgazdálkodási Igazgatóságot. A tárca a Süttői Erdészetet két esztendővel később vette kezelésébe, Kaszóval és az Uzsai Erdészettel egyetemben. 1973-ban azután egy átalakítást követően létrejött a Magyar Néphadsereg Budapesti Erdő- Mező- és Vadgazdaság Vállalat, amely 1993-tól mint HM Budapesti Erdőgazdaság Rt., majd mint Zrt. működött tovább, mígnem 2010-ben a tulajdonjoga a Magyar Fejlesztési Bankhoz került. 2013-ban a társaság nevéből kikerült a HM-re történő utalás, az új név: Budapesti Erdőgazdaság Zrt. A gazdasági célok megvalósítása mellett ma már elsősorban a közjóléti és védelmi funkciókat helyezik előtérbe, de a honvédségi érdekek elősegítése és a honvédelmi célok megvalósítása továbbra is prioritást élvez. A közel 38 ezer hektárnyi összerületből csaknem 31 ezer hektár az erdő, míg a többi terület részben mezőgazdaságilag hasznosítható gyep- és szántó, illetve terméketlen terület. A Süttői Erdészet a Gerecse erdőgazdasági tájban, Komárom-Esztergom megyében helyezkedik el, a Dunától a Vértes hegységig húzódó hegyes-völgyes vidéken. Az önálló vadászházzal is rendelkező süttői vadászterület nagysága 8500 hektár, 85 százalékos erdősültséggel. A zárt erdőtömb nagy létszámú szarvas- és vaddisznóállomány eltartását biztosítja, de számottevő nagyságú és viszonylag jó minőségű a muflonállomány is.

 

HuntTrophy.com – A vadászok közösségi oldala 

magyar-logoVadászati, természeti témájú honlapokkal már régóta találkozhatunk a világhálón, a tavalyi év végén azonban egy merőben új kezdeményezésnek lehettek tanúi az internet-felhasználók, elindult ugyanis a hunttrophy.com – a világ vadászainak közösségi portálja. Az öt kontinens vadászható fajai és alfajainak részletes bemutatása, trófeabírálati szempontjai mellett saját online vadásznaplót is lehet rajta vezetni, ahová terítékfotókat, vadászatról készült videókat tudnak feltölteni a közösség tagjai. A saját profil létrehozását követően máris be lehet kapcsolódni abba a vérkeringésbe, ahol a vadászok és vadászati szervezetek egymással való találkozására, kapcsolattartására nyílik lehetőség. Felületünkön a frissen szerzett vadászélményeinket azonnal megoszthatjuk követőinkkel, bárhol is vagyunk a világban. A hunttrophy.com nem titkolt szándéka továbbá, hogy közelebb hozza egymáshoz a vadászokat, a környezetvédőket, a vadvédelmi, valamint állatvédő szervezeteket.

 

 A KASZÓ – LIFE+ projekt

IMG_6800A HAZAI VADÁSZ stábja tavaly decemberben egy rendhagyó témájú sajtótájékoztatóra kapott meghívást, a Kaszó Zrt. Ökoturisztikai Látogatócentrumába. A média képviselőinek egy nemrégiben megnyert pályázat részleteiről adtak tájékoztatást. A kaszói erdőgazdaság és az Erdészeti Tudományos Intézet által alkotott konzorcium 994 ezer eurónyi támogatást kapott az enyves éger és magas kőris alkotta ligeterdők helyreállítására és megőrzésére. Az Európai Unió LIFE plusz programja keretében megvalósuló projekt célja a Nyugat-Belső-Somogy kistáj területén található Natura 2000-es területeken a degradálódott élőhelyek rehabilitációja. A projekt keresi azokat a lehetőségeket, amelyek az érintett erdők, kisebb lápos, valamint füves területek vízellátásának javítását, illetve a csapadék területen tartását célozzák, ezáltal stabilizálva a kedvező ökológiai állapotot. A projekt 2013. szeptember 1-én kezdődött, és a tervek szerint 5 évig tart. Ennek keretében sor kerül a Bükki víztározó kialakítására, a Baláta tó rekonstrukciójára, a Kűvölgyi tórendszer kotrására és két újabb tóval való kibővítésére is. A projekt részeként egy 960 méter hosszú tanösvényt is létrehoznak majd, két pihenőhellyel. Az előzményeikről és a cselekvési tervekről a két szervezet szakemberei tájékoztatták a megjelent újságírókat.

 

 A Balaton déli felén: a Szántódi Erdészet

IMG_7084A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Somogy megye erdeinek felén, 80 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodik. Forgatócsoportunk a tavalyi év végén a cég egyik legjelentősebb erdészeténél, Szántódon járt, hogy bemutassa a 18 ezer hektáros vadászterületen folyó erdő- és vadgazdálkodást. A közvetlenül a Balaton déli felén található revír a maga 48 százalékos erdősültségével, 50 százalékot kitevő mezőgazdasági területtel, és az összesen mintegy 160 hektárnyi vadföldjeivel kitűnő élőhelyet biztosít az összes hazai vadászható nagyvadfajnak. A zömében cserrel erdősült dombok között fel-felcsillanó Balaton látványa meghatározó kép a terület arculatában. A Szántódi Erdészet idős, kapitális agancssúlyú gímbikáival, egyre javuló minőségű dámállományával, kevés, de jó minőségű muflon-kosával meghatározó jelentőséggel bír a SEFAG Zrt. vadgazdálkodásában. Az agancsárok közül az eddigi rekord 1993-ban került terítékre, 14,27 kilogrammos trófeatömeggel, a helyi lista élén álló, kalapemelésre érdemes, 5,23 kilogrammos dámlapátot viselő bikát pedig éppen tíz esztendeje ejtették el. A kiváló eredményekkel rendelkező szabad területi hajtó- és terelővadászatok mellett három vadaskert is színesíti a terület vadászati lehetőségeit, sőt, az erdészet két vadászházzal is rendelkezik: a nyugati tömbben található  Karádi, illetőleg a Magyar Tengertől pár kilométerre eső Aliréti komplexummal.

_DSC1293.NEF

 

 

Grube – Ruhatárunk szakszerű frissítése

Új esztendő – új tervek, új remények. Ezek megvalósításához azonban szükség lehet a felszerelésünk pótlására, esetleg a ruhatárunk frissítésére. Lássuk, mit ajánlanak nekünk hazánk egyik legjelentősebb vadászati és outdor termékeket forgalmazó cégének a szakemberei…

 

 

A varázslatos szentpéterföldei vadászkastély

IMG_6834A Zalaerdő Zrt. Magyarország délnyugati részén, túlnyomórészt Zala megye közigazgatási területén, állami tulajdonú erdőkben gazdálkodik. A társaság egyik szimbolikus, a vadászok számára már-már inkább szakrális jelentőséggel rendelkező létesítménye a szentpéterföldei vadászkastély. A fából készült épület az egykori Esterházy hercegi hitbizomány révén, 1924-ben került a jelenlegi helyére. A Zalaerdő Zrt. a vadászházat 2008-ban teljesen felújította, berendezéseit korszerűsítette. 12 személy részére nyújt szálláshelyet hat, saját fürdőszobával ellátott hálószobával. A kényelmes társalgó-étkezőben akár húszan is elférnek az asztal körül. A vadászház teraszáról jó kilátás nyílik a festői szépségű, békésséget és nyugalmat sugárzó tájra. Üde zöld rét, kék vizű tó, smaragdzöld erdő hirdeti a természet szépségét. A Szentpéterföldei vadászház persze mindemellett leginkább a nagyszabású zalai trófeaszemlék miatt vált igazán ismertté, azt azonban csak kevesen tudják, hogy mennyi érdekes legenda és kedves anekdota kapcsolódik hozzá.

 

HAZAI VADÁSZ TV Magazin január 5-én vasárnap, 11 órakor az ECHO TV csatornán!

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )