Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2014.február 2-i adás

Minisztériumi évértékelő / Szántódi terepszemle / Túrázóknak ajánlják / „Terep-tuningolt” autó: Nincs akadály! / Történelmi emlékhely-avatás / Vadetetés és kisvasutazás

 

Minisztériumi évértékelő

IMG_7823Egy, a közelmúltban – a Vidékfejlesztési Minisztérium által közzétett – statisztikai jelentésből tudjuk, hogy a tavalyi vadászati évben a teljes ágazati bevétel 20,3 milliárd forint volt. Ezen belül a vadhús értékesítésből származó összeg 5,3 milliárd forintot tett ki. Ez utóbbi először haladta meg a külföldi bérvadászatból származó bevételeket. A tárca közleménye szerint az ágazat 1,4 milliárd forintos pozitív egyenlege majdnem kilencszerese a négy évvel ezelőttinek, ami segíti a bizonytalan anyagi helyzetben lévő vadgazdálkodókat. A minisztérium értékelése szerint az elmúlt négy év kormányzati intézkedései között több, vadgazdálkodási ágazatot érintő pozitív változás történt. De lássuk, hogy pontosan melyek voltak ezek, és hogy hogyan látja az ágazat helyzetét Szabó Ferenc főosztályvezető-helyettes – Vidékfejlesztési Minisztérium – Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály.

 

Szántódi terepszemle

IMG_7084Egy korábbi adásunkban már bemutattuk a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének erdő- és vadgazdálkodását. Akkor az ágazatok szakirányítói az erdészeti központban készített interjúkon keresztül mutatták be mindennapi tevékenységüket. Idén januárban, az igazi tél beálltával azonban újra ellátogattunk a Magyar Tengerhez, hogy megkérdezzük, mire számítanak a 2014-es esztendőben, illetőleg, hogy kint a terepen, a gyakorlatban is megnézhessük mindazt, amiről korábban már beszélgettünk.

 

Túrázóknak ajánlják

grubeMár csak néhány nap, és elkezdődik… A 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás és Vásár a budapesti HUNGEXPO Vásárközpont területén február 13-án megnyitja kapuit. Természetesen a résztvevő cégek már lázasan készülődnek, s reményekkel telve állítják össze a értékesítésre váró árukészletet. Így vannak ezzel a vadászboltok is, ám ne higgyük, hogy ők kizárólag a vadászokra gondolnak. Hiszen a FeHoVa látogatóközönsége sem csak a puskaforgatókból tevődik össze, hanem a pecások mellett igen szép számban fordulnak meg a pavilonokban az egyéb, természetben gyakorolható sportok szerelmesei –így például a hegymászók – is.

 

Nincs akadály!

IMG_6655Tulajdonképpen minden évszaknak megvannak a terepi autózást megnehezítő speciális nehézségei, a legextrémebb körülményekkel azonban valószínűleg télen kell számolnunk. A csúszós, fagyos talajfelszín mellett további gondot jelenthet a magas hótakaró, az olvadást követő sártenger vagy éppen az ennek hatására kivályúsodó, összevágott földutak tömkelege. Természetesen egy megfelelően felkészített és karbantartott járműnek, valamint egy kellő rutinnal rendelkező vezetőnek ezek nem jelenthetnek leküzdhetetlen akadályt. A megfelelő gumik kiválasztása és a terepjáró típusa mindenesetre nagyban meghatározza a kocsi lehetőségeit, a négykerekűek alapképességei azonban egy kis műhelyben végrehajtott beavatkozással nagymértékben javíthatók. Sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy a „terep-tuningolt” autó csodákra képes…

 

Történelmi emlékhely-avatás

IMG_7430Az év legelső forgatására a Budapesti Erdőgazdaság területén került sor. Stábunk a Süttöi Erdészet Alsóvadácsi Vadászházától indult el ahhoz az emlékhelyhez, amely történelmünk egy igen szomorú eseményéről tanúskodik. Az erdő mélyén, az erdőgazdaság által felállított, hatalmas sziklából kiemelkedő, fából készült kettős kereszt egyfajta mementóként szolgál, s az utókor számára egy vérzivataros időszakra hívja fel az arra járó vándorok figyelmét. A szikla oldalában márványtáblán olvashatók a szomorú tények: 1945 január első napjaiban ezen a helyen lőttek agyon huszonhat környékbelit a Vörös Hadsereg katonái.

 

IMG_7725Vadetetés és kisvasutazás

A téli ínséges, táplálékhiányos időszakot a vadállomány csak a gondos vadgazdák hathatós segítségével képes minimális veszteségekkel átvészelni. Ezekben a hónapokban a kiegészítő vadtakarmányozás a legfontosabb feladata a vadászoknak. A Kaszó Zrt. pontosan erre szerette volna felhívni a figyelmet, amikor meghirdette az „Etessük meg együtt a vadat!” című programját. Az erdőgazdaság kisvasútjával – az érdeklődő családok vidám társaságában – a HAZAI VADÁSZ stábja is „elzakatolt” a Baláta-tó szomszédságában lévő szóróhoz…

 

 

HAZAI VADÁSZ TV Magazin február 2-án vasárnap, 11 órakor az ECHO TV csatornán!

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag

( szöveg és képek: HAZAI VADÁSZ )