Ajánló – Barcogás végén, a Nyíri-erdőben – “Tisztelni kell a vadat!”

A Nyíri-erdő, amelyet egykoron valóságos botanikai csodaként tartottak számon, tipikus képviselője a különlegesen szép és jellegzetes Duna-Tisza közi homokpusztai tölgyeseknek. A ma is hangulatos erdő Kecskemét határában, Hetényegyháza és Méntelek faluk között mintegy 1450 hektáron terül el. Az Alföld hajdan mesébe illő gyöngyvirágos és pusztai tölgyeseiből itt még megtalálható az, amit egykor jellegzetes alföldi erdőnek neveztek.

nye-6

Nem csak írók, költők tettek kirándulást a Nyíri-erdőben, más hírességek is. Az 1860-as évek végén Erzsébet királynő (Sissi), 1948-ban Kittenberger Kálmán, 1978-ban pedig Fülöp angol herceg is ellátogatott ide, aki az akkori fogathajtó világbajnokságon fogatával járta be az erdőt.

f-1

Fülöp angol herceg az 1978-as kecskeméti fogathajtó világbajnokság magyar rendezőivel

A Nyíri-erdő olyan mértékben lenyűgözte, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a közelben legyen az elhelyezése. Ennek megoldása ugyancsak megnövelte a magyar verseny rendezők gondjait, de mint kiderült a herceg igazi sportember volt, és összességében nem voltak extra igényei. Nagyon kellemes és jó humorú ember volt, nemcsak a Nyíri-erdő tetszett neki, hanem a kecskeméti barackpálinka is.

nye-2

Egy október végi, csípősen hideg reggelen, a barcogás szinte utolsó napjainak egyikén kísértük el vadászatán a Nyíri-erdőbe Dr. Tombor Antalt, Tóni Bácsit. Egy olyan vadászt, aki több mint 40 éve tette le a vadászvizsgát, és egész életében fontos volt számára a vadászat, a vad tisztelete. Kísérő vadásza, Huszárik Béla, a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági Erdészetének fővadásza volt, aki nemcsak a Nyíri-erdő alapos ismerője, hanem Tóni Bácsi régi vadásztársa is.

tóni bácsi-1

Tóni Bácsi, és Huszárik Béla évek óta együtt járják a Nyíri-erdőt

“Itt a Nyíri-erdőben több éve hódolhatok a vadászszenvedélyemnek. Óriási élmény ebben a gyönyörű, több mint 1400 hektáros területen, az erdőben a vad mellett lenni, nézegetni, bírálgatni és megvadászni őket. Az itteni vadászterület szakszemélyzetére csak a legjobbat lehet mondani, hiszen az itt lévő értékes vadállomány  nagyon jól van kezelve.

nye-4

Megfelelő vadföld ellátással, etetéssel, és kellő nyugalma is van a vadnak, tehát nem egész évben zaklatva, hanem tényleg megadva nekik azokat a pihenő időket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy gyönyörű szép trófeákat lehessen növeszteni.

N-1

N-2

N-3

N-4

N-5

Remélem, hogy még pár évig az Isten ad erőt ahhoz, hogy itt ezen a területen tudjak vadászni, és élvezni a természet szépségét. 1972 óta vadászom, és gyakran mondom a fiatalabb vadásztársaknak, hogy a vadászat olyan mint a vallás. Az ember alázattal fordul az Erdő, a Vad felé, és nem minden nap van ilyen szerencséje az embernek, mint nekem a mai napon. Tisztelni kell a vadat, ez a legfontosabb dolog!” –  Dr. Tombor Antal, Tóni Bácsi.

nye-1

“A mai reggelen éppen a barcogásnak a legvégét sikerült elcsípnünk Tóni bácsival, egy kedves vadászvendégünkkel. A vadászterület talán legjobb barcogóhelyére cserkeltünk be. Azért volt lényeges, hogy ide menjünk, mert a barcogás már megszűnőben volt, de itt még elég jót tapasztaltunk hallottunk, láttunk. Talán azért volt annyira különleges ez a mai reggel, mert a csapos bikától egészen a komoly érmes bikáig, összesen 10-15-öt is láthattunk a barcogó helyen.

d-1

Tar vad már nem nagyon volt, ami már jelzi, hogy lassan vége lesz a barcogásnak. Mi, itt a Nyíri-erdőben egy nagyon mennyiségi, és minőségi dámállományt kezelünk, ezért különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy csak a szakmai szempontoknak megfelelő egyedeket hozzuk terítékre. Mint korban, mint trófea felrakásban csak olyan egyedeket ejtsünk el, ami kívánatos, hogy elejtsük.

cs-1

A barcogóhelyen több bika jött-ment, végül csak 15 perc eltelte után tudtuk kiválasztani azt a bikát, aminek az elejtését megterveztük. Ez a mozzanat igazából azért is jó szerintem, mert a vadászatnak nem csak arról kell szólnia, hogy megszerezzük a trófeát, hanem a vadász vendéget, vadászélményhez kell juttatni.

d-2

Ehhez hozzátartozik az is, hogy egy ilyen gyönyörű reggelen, 8-10 akár 15 dámbikát is el tudunk bírálni, meg tudjuk nézni, el tudjuk mondani a véleményünket. Akkor aztán közösen hozzuk meg a döntést, hogy melyik bikát fogjuk terítékre hozni.

cs-4

cs-3

Kivárjuk a megfelelő pillanatot! Azt gondolom, hogy ez adja meg a vadászatnak az igazi varázsát, ez juttatja egy olyan páratlan vadászsikerhez, élményhez a vendéget, amire ha évek múltán ránéz a trófeára, akkor ez a reggel fog az eszébe jutni.” – Huszárik Béla fővadász, KEFAG Zrt.

 

Filmünket 2015. február 1-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag