2014. december 4. – A hubertlaki hivatásos vadász emlékhely avatása

2014. december 4-én délelőtt került sor a bakonyi „Gyilkos-tó” szomszédságában található hubertlaki hivatásos vadász emlékhely ünnepélyes avatására. Az emlékhely létrehozásának kezdeményezői Veszprém megye hivatásos vadászai voltak, akik szerették volna, ha létrejön egy emlékhely, aminél minden év novemberében összegyűlhetnek a megye hivatásos vadászai.

k-3

Kérésük nem talált süket fülekre, hiszen az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezete, a VERGA Zrt. és a Bakonyerdő Zrt. is fontosnak tartja a hivatásos vadászok munkáját – ők a megyei vadgazdálkodás alappillérei. Ezen kezdeményezés, valamint a két Veszprém megyei erdőgazdaság és a vadászkamara összefogásának eredményeképp jöhetett létre az emlékhely.

k-2

Az emlékhellyel egyidejűleg – szintén a hivatásos vadászok kezdeményezésére – létrehozták a Hubertlaki Keresztet, melyet elsőként a 2014. évben, – majd ezt követően minden évben átadásra kerül – az arra érdemes, munkáját kiemelkedően végző hivatásos vadász számára.

k-1

Az idén három díjazott vehette át a díjat. A három alapító javaslatára Huberlaki Keresztet vett át Fejes Dezső, a Hertelendy KTKE vadásza. 1986. óta tölti be a hivatásos vadász munkakört, azóta legfőbb profilja a szarvasbika vadászat lett. Számtalan sikeres vadászathoz járult hozzá, mely szakmai felkészültségét bizonyítja. Kitüntetésben részesült id. Horváth Róbert a Bakonyerdő Zrt. kerületvezető vadásza, aki 1974. óta dolgozik a társaságnál, több mint 30 éve kisegítő vadászként segédkezett, 2009. óta vezet önálló vadászkerületet. Nyugodt, higgadt magatartásának és több évtizedes tapasztalatának köszönhetően igen eredményes kísérővadász lett, hajtásvezetőként eredményes társasvadászatokat tudhat maga mögött. Adományozásra érdemesnek találták a VERGA Zrt. kerületvezető erdész-vadász munkatársát, Orbán Tamást. 2000-ben kezdte munkáját az erdőgazdaságnál, 2009-től önállóan vezeti a VERGA Zrt. Papodi kerületét. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően vadászkerületében a vadgazdálkodás folyamatosan fejlődik, a bérvadásztatás teljesítménye nő. A díjakat az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Dr. Jámbor László adta át.

Drónunk képei az Emlékhely környezetéről:

d-1

d-2

d-3

d-4

(szöveg: Bakonyerdő Zrt. – képek: HAZAI VADÁSZ )