Tartós hőség nappal – YAD lítium LED-es világító úszó éjjel!

Beállt a tartós hőség, és a Nappal a fejünk felett bizony jól beszűkül a pupillánk, ha látni akarjuk úszónk minden rezdülését. Ekkor jön el a YAD lítium LED-es világító úszó ideje!

 

Szerettem volna egy barátommal is megismertetni az éjszakai úszózás élményét, így egy hétfői nap délutánján kedvenc matches vizünkre, az Aranypikkely-horgásztóra indultunk. Az ötórai startolást háromnegyed hatos érkezés zárta, ezért hatkor már vízben is voltak a horgok. Klasszikus matchezés vette kezdetét, de nem hagyományos wagglerrel, hanem YAD lítium LED-es világító úszóval, melyet nappali üzemmódban használtunk. Az etetőanyag is bekeverésre került, melyet kis gombócok formájában be is csúzliztunk, némi csonti kíséretében.

IMG_3821

A parttól kb. 25 méterre szemeltük ki az etetés középpontját, annak közelébe röpültek a szerelékek. Nagy igyekezetünkben csak az úszók “helyfoglalása” után kezdtünk felengedni, és felfedezni a környezetünket. A nagy meleg már jócskán alábbhagyott, az esti szellő is váratott magára, szóval ideális körülményekkel láttunk neki a hétköznapi pecának. Még egyszer leellenőriztük úszóink állapotát, és meggyőződtünk arról, hogy a lítium elem tűje az úszó test felé mutat, így nem táplálja energiával feleslegesen az antennát.

 

ú1ú3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IMG_3829

IMG_3830

YAD lítium LED-es világító úszó – http://www.ehorgasz.hu/

Az etetést követő pár perces nyugalmunkat a legnagyobb meglepetésünkre egy tökéletes lehúzós kapás “zavarta meg”!

Backstage – Az első ponty fárasztása – 1: https://www.youtube.com/watch?v=gSEWpxcNZIc

A korai jelentkező alaposan megdolgoztatta Pétert, aki kétszeresen is izgult a fárasztás alatt, hiszen ez volt a második matchezése. Derekasan helytállt, és szépen hozzálátott a kifutott 40-50 méter zsinór visszaszerzéséhez.

 

f3f2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Backstage – Az első ponty fárasztása – 2:  https://www.youtube.com/watch?v=OdAbbGSrSpc

Az izgalmas 10-12 perces fárasztás után közelebbről is megismerkedhettünk egy gyönyörű pikkelyessel. A búcsú fotó után reméltük, hogy a lassan beálló sötétségben is megtalálják az etetési pontot a pontyok, de azért ráetettünk a helyünkre, biztos ami biztos!

IMG_3838

Backstage – Az első ponty: https://www.youtube.com/watch?v=ObZEWJiYBoM

Aztán lassan el kezdtek megnyúlni az árnyékok, de a következő ponty, és az azt követő csodaszép kárászok alaposan elvették a figyelmünket az óránk tanulmányozásától. Beindult a szél és a hullámzás, így egyre nehezebben láttuk, hogy mi is történik odabent. Eljött az idő, hogy végre átálljunk úszónkkal az éjszakai, világító módra, melyet a szokott egyszerűséggel, 3 másodperc alatt – a lítium elem megfordításával – el is végeztünk. Hurrá! Fény az éjszakában!

IMG_3866

Backstage – Az úszó átállítása: https://www.youtube.com/watch?v=UQW0cTjQPoo

IMG_3867

Néhány etetőanyag gombócot megint belőttünk, csontival újracsaliztunk és már repült is befelé a sötétségbe az immár kiválóan látható, úszós szerelékünk. Kicsit csendesedtek a kapások, aminek okát egy közeledő viharban , és az ehhez kapcsolódó légnyomás változásban gondoltuk. A messzi távolban villámok fénye szakította meg időnként az eget, szóval a további éjszakai horgászatunk kezdett veszélybe kerülni. Össze is pakoltunk minden feleslegesnek látszó cuccot, hogy ha megérkezik az eső, akkor gyorsabban tudjunk autónkba menekülni. De úgy gondoltuk, hogy tényleg messze van még az a vihar, és így tovább folytattuk a pecát. Jól döntöttünk! Először egy gyönyörű ponty, majd – már teljes sötétségben – egy harcos lénai tok húzta el díszkivilágításban pompázó úszónkat, és került matracra.

IMG_3851

IMG_3857

IMG_3872

Fényképezőgépünknek nem nagyon tetszett a vaku nélküli munka, ezért időnként engedtünk óhajának. Ami igaz, az igaz, ez utóbbi fotón valóban csak az úszónk látszik, se Péter, se a lénai tok. Akkor jöjjön egy kis fény!

IMG_3870

Óránkon a kis mutató 10-et mutatott amikor észrevettük, hogy enyhült a szél, és szinte teljesen leállt a hullámzás. A tó másik oldalán lévő halőrház fényei is egyre erősebbnek tűntek a teljes sötétségben. Ekkor mutatkozott meg igazán, hogy a YAD lítium LED-es világító úszó milyen jól látszik!

IMG_3897

Backstage – Éjszakai fárasztás – 1: https://www.youtube.com/watch?v=CgN-kIg-zjU

IMG_3898

A képen bal oldalon, kék színű vonalkaként látszik úszónk. Kb. 25 méterre horgásztunk be vele, de mégis érzékeltük minden rezdülését, és ezért – többnyire – a legjobb időben tudtunk bevágni. Egyre több fullosan merülő, igazi harcos kapást produkáltak a pontyok, kárászok,  és a 3,3méteres 5-20 grammos 0.18-as zsinórral szerelt matchbot ugyancsak megdolgozott velük! Egy rendkívül élvezetes horgászatban volt részünk.

IMG_3887

IMG_3890

Bavckstage – Éjszakai fárasztás – 2: https://www.youtube.com/watch?v=JABprTnybvk

IMG_3891

Backstage – Az utolsó éjszakai ponty:  https://www.youtube.com/watch?v=mqMUTyAF5DY

IMG_3905

Az éjszakai úszós horgászatot érdemes kipróbálni mindenkinek! Teljesen más, mint a nappali fényben. Éjszaka minden fénynek, zajnak, hangnak  sokkal érdekesebb a megtapasztalása. A fárasztás pedig rendkívül izgalmas, hiszen csak közvetlenül a partnál, a merítésnél láthatjuk meg halunkat! Igaz, sokszor nappal is így van, de ha kipróbálják az éjszakai verziót, lehet, hogy nem veszik ezt az állításunkat túlzásnak. A sötétben való fárasztás igazi pikantériája, hogy a világító úszó remekül mutatja, merre vágtat a halacska! Ennek az az oka, hogy az antenna, erősen kontrasztosan kék színű mini reflektorként működik ilyenkor. Még akkor is látszik, ha időnként a víz alá merül!

e1

YAD lítium LED-es világító úszó – http://www.ehorgasz.hu/

Mi, az erős szél miatt egy rövid, a sárga bóbita nélküli antennás típust használtunk. Az igazat megvallva – mivel több úszót is használunk – a rendelkezésünkre álló “csapatból” feláldoztunk egyet, melynek antennáját “szél állóvá” alakítottuk. Érdekességként megjegyzem, hogy ezeknek az úszóknak 100 %-ig kompatibilis, azaz egymásközt cserélhető az antennája. Így akár horgászat közben, egy mozdulattal válthatunk, az adott időjárási körülményeknek a legjobban megfelelőre, láthatóra. Az utolsó éjszakai pikkelyes után úgy éreztük, hogy eljött az idő a horgászat befejezésének. Pedig úgy tűnt, mintha a langyos éjszaki szél marasztalt volna még minket. Óriási élményben volt részünk az Aranypikkely tavon, a YAD lítium LED-es világító úszó jóvoltából!

Érdemes volt a nappali hőség után, csak késő délután a vízpartra érni. Az matchezést a vaksötét éjszakában is úgy tudtuk művelni, mint nappal, vagyis az igazat megvallva, sokkal érdekesebben, izgalmasabban. Mindenkinek ajánljuk!

 

(szöveg és képek: HAZAI HORGÁSZ, http://www.ehorgasz.hu/ )