Októberi pontyok

Október, az ősz hidege már állandó éjjeli látogató, deres lábnyomát már csak nehezen tünteti el a délelőtti napsütés

 

Egyre kevesebb kellemes vízparti óra marad a hozzám hasonló „nyári” legényeknek, érdemes minél többet kihasználni. Rakós bottal pontyot fogni páratlan élmény, így erre tettem kísérletet a Rab tavon, egy komfortosnak ígérkező napon. Az ilyenkor már egy fokkal finomabban táplálkozó halakat két apró falattal csaltam az úszóim alá : kendermag és csipkebogyós method pellet.

A kendermag egy univerzális szemes, magas olajtartalmának köszönhetően messziről stimulálja a halak érzékszerveit. A kendermagolaj viszkozitása és részecskéinek mérete alkalmassá teszi a jó terjedést még hideg vízben, innen jön a sztereotípia miszerint téli csali. Véleményem szerint egy igazi univerzális csalogatóanyag, amely az év bármelyik napján, bármilyen vízen bevethető. A csipkebogyó ízesítésű 2mm-es puha granulátum alacsony olajtartalmú, világos pelletekből készül, így szintén egész évben használhatjuk. Az apró falatokból álló szőnyegen hosszasan elidőznek a legnagyobb halak is, táplálkozásukkal felkeltik társaik figyelmét is, és táplálékkeresési versenyben jóval könnyebben lehet őket horogra csalni. Ezek az 1-2 milliméteres csalik csekély tömeggel rendelkeznek, a halak akarva akaratlanul is egyre távolabb sodorják, így akár az etetés középpontjától több méterről is találnak csábító falatokat!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A horgászat elején jelentős szél borzolta a tó felszínét, az alacsony tömeggel rendelkező szemest csúzlival nehezen lehetett volna lőni 10-12 méterre, ezért más megoldást választottam – „baitdropper” A praktikus eszközzel viszonylag nagy mennyiségű csalogatóanyagot lehet bejuttatni rendkívül pontosan. Az így bevitt anyag nem utazik át a teljes vízoszlopon, ez nagy előny áramló vízben, vagy olyan esetben amikor csak a fenéken dolgozó etetést szeretnénk kialakítani, példának okáért ezzel kerülve el az apró halak figyelmét.Működési elve egyszerű, megtöltjük majd az fedőrészt bezárva a vízbe ejtjük, és amikor az eszköz alján található kis nyúlvány találkozik a mederrel kinyílik. Eredetileg folyóvízi horgászatra találták ki, de tökéletesen működik tavakon is. Orsós bottal kézenfekvő a használata, mivel lendítés után az orsóról lepereg a szükséges zsinórmennyiség, rakóssal viszont csak akkor működik, ha a vízmélységhez hasonló hosszúságú botrésszel dolgozunk. Ellenkező esetben ugye amikor berakjuk a vízbe nagy eséllyel kinyílik, így a bot összedugása után már üresen toljuk be…ez így nem valami praktikus, egy apró trükkhöz kell folyamodnunk – kábelkötegelő! A vízmélységhez ideális topsetre a bontástól egy-két arasznyira rögzítjük, a megtöltött droppert így a betolásig a víz felett tudjuk tartani, majd elfordítjuk a botot, amikoris a zsinórral együtt kiszabadul és beejtjük a kívánt helyre. A klasszikus folyóvízi dropperek fémből készülnek, az általam használt könnyű műanyagból, amely ráadásul rácsos, így kihúzáskor kisebb ellenállást fejt ki. A kész szerelékünkkel tudjuk alkalmazni, a forgókapcson átfűzve, egy gumírozott részbe tudjuk beakasztani a horgot. Két fontos dologra nem árt figyelni : pontyos kittel és erős gumival használjuk!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A bot belsejébe a legerősebb, kék Middy Shock Core csőgumit fűztem, a főzsinór 20as, az előke 18-as, a horog 12-es méretű széles öblű, lapkás, teflon bevonatos T83-13. Úszóból két félét használtam, 1 grammos, hosszú antennás Maver Black Ice típust erősen hullámzó vízre, és egy jóval kisebb 0.34 grammos (5×8) dibber forma Middy Carp Buster 5-öt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Milán felszerelése :
gumi : 18-22 Middy Shock Core
úszó : 1 g Maver Black Ice / 0.34 gr Middy Carp Buster 5
zsinór : 20 / 18 Middy Lo Viz Flourocrystal
horog : 12 Middy T83-13

 

6mm-es EBI és Nori JPZ zselépellet és paszta (AFP310 Ocean) szolgáltatta a horogra valót. Több formában lehet kapni a pasztákat, a most bevetésre kerülő típus por állagú, kimondottan úszózáshoz fejlesztett, gyors oldódású. Elkészítése egyszerű, 1-1 arányban keverjük vízzel, majd 3-4 perc alatt teljesen feláznak az alkotóelemek, és használatra kész. Állati fehérje mellet nagy arányban található meg benne gabonafélékből származó glutén. A kész paszta belsejében pókháló szerű szálakat találunk, ami segíti a lágy csali horgon maradását. Érdemes nedves kézzel gyúrni a gombóckát! Gyakori kérdés a méretet. Én mindig a halak kapókedvéhez igazítom, de általánosságban elmondható, hogy ahogy ahogy csökken a víz hőmérséklete, úgy csökken az ideális gyurma mérete. Még fontosabb kérdés, hogy hogyan toljuk be a rakóst, úgy hogy paszta ne találkozzon a vízzel idő előtt ? Ugyanaz a probléma, mint a bait dropper esetén – a megoldás is, kábelkötegelő!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A horgászatot a hosszú antennás, nehezebb úszóval kezdtem. Felépítéséből fakadóan jobban ellenáll a hullámzásnak, és az nagyobb ólommenyiség is sokat stabilizál. Alapozásként három adag kendermag és csipkebogyós pellet mixet toltam be 11 méterre. A szemes egyből a fenékre került, így esély sem volt, hogy a majd kétméteres vízoszlop felszínén valami jelét lássam annak, hogy sikerült felkelteni a halak figyelmét. Állítottam egy kicsit a lábrácson, felcsaliztam egy rózsaszín JPZ-t, betoltam a szereléket és fél perc várakozás után jött az első jel, hogy halak vannak az etetésen. Üres bevágás, sebaj! A következő kapást már hal is követte, egy 20 dekás keszeg. Az erős zsinór és gumi igencsak gyorsan szánkóztatta a merítőszákba…
Az elkövetkező órában, kisebb megszakításokkal, de folyamatosan volt kapás, ám csak az elsőhöz hasonló méretű keszegek jöttek, hiába próbáltam váltogatni a csalikat. Nem sokkal az első kárász után, megérkezett az első pontyifjonc. Végre, ha csak egy picit is, de dolgozott a csőgumi.

04

Egy adag szemes betoltam, bízva abban, hogy nem egyedül cirkált a pontyocska. A szél elállt, tükörsimára szelídült a felszín, jöhet a finomabb úszó. A kiegyensúlyozáshoz szükséges ólom mennyiségének tekintetében finomabb, egyébiránt egy robusztus „dibber” forma. Nagy előnye, hogy kis mérete ellenére jelentősen terhelhető az antennája, illetve remekül látható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nem tudom mennyire függött össze a széllel, vagy az úszócserével, de ezután egyre gyakrabban akasztottam pontyot. Minden akasztás után betoltam egy adag kendermag-csipke menüt. Olykor azonnal jelentkezett a következő kapás, de volt hogy 5-10 percig táncoltatni kellett a zselépelletet. Sikerült pár szebbet is akasztani, amelyek már komolyabban megdolgoztatták a gumit és a felszerelést.

5-kép

Talán az utolsó kellemes időben eltöltött horgászatok egyikét éltem át, sok izgalmas fárasztással, és szép halakkal!

(szöveg és képek: Tóth Milán – archív)